2007. június 22., péntek

Elérkezett ez a nap is. Végre blogolok. Már jó ideje akartam, de annyi minden van és az annyi idő... nah mindegy, nem kesergek, örülök!! Végre vége van mindennek (egy időre)! Sikeresen leérettségiztem médiából. Hogy ez mit takar? Rengeteg stresszt, parát és idegeskedést, tanulást (igen tanulást, most tényleg tanultam :P), de végül a jó elnyeri jutalmát, vagyis ez esetben egy emelt szintű 5-ös érettségit. Persze közben a suli se volt nyugis, hiszen minden hülyeséget kitaláltak még az utolsó hétre, minek következtében tanulhattam azokra is... feleslegesen. Az egyik töri volt. 4,7-re nem akart 5-öst adni, mert nem volt feleletjegyem -.- Aztán végül megadta felelet nélkül, én meg potyára tanultam. A másik info volt. 12-dikes záróvizsgát akartunk tenni. Meg is csináltuk, mindenkinek 5-ös lett, mert tanultunk rá. Erre az ****************** igazgató kitalálta, hogy jajjj, ez nem érvényes, nem fogadja el, nem akarja, hogy előrehozottan érettségizzünk, mert úgyse tudjuk még... stb stb. Szal felb*szta az agyam. A sok harcnak és veszekedésnek a vége az lett, hogy mehetünk be augusztusban megírni mégegyszer (mintha addigra okosabbak lennénk -.-, hülye kretén). Na szal, nem volt egyszerű évvégem, de a bizim egész jó lett (4,3), szóval Jupppiééé!!! És már végre VAKÁCIÓ van! No és persze parti-hegyek. Nem tudom, hogy hogyan fogom bírni a nyarat anyagilag... De egyenlőre még nem érdekel! Strandolok, bulizok, pihenek, takarítok, szobát rendezgetek vagyis kreatívkodok, olvasok, alszom... stb. Elvagyok. Várom, hogy megszülessen Vanda. Múlt hét péntekre volt kiírva unokatesóm és ma azt mondták neki, hogy csak jövő héten fog szülni.  A fene, pedig majdnem ikrek lett a baba, de így már rák lesz. Ikrek még nincs a családban. Egyenlőre nem is lesz. Jujj, hát nem elfelejtettem! Voltunk ofőmnél is búcsúztatni, ugyanis őt is kirúgják. Elég sok tanár jutott erre a sorsra, de voltak akik önként mentek el és lehet, hogy még fognak elmenni. Minden bizonytalan, de én pozitívan állok a dologhoz (mármint, hogy a suli megszűnik és átveszi az ELTE), szeretném az előnyös oldalát látni, hogy esetleg színvonalasabb lesz a suli... Mindneki az ellenkezőjét gondolja és retteg ettől az egésztől, de én imádom a változásokat, szerintme akkoris jó lesz! Na igen, változások, mint például a hajam. Most fekete, lila melírral. Vagy a szobám, "aráladlo kisám röküt a metlürektá". Totálisan átrendeztem, ahogy szoktam. Minden egészen máshol van, mint eddig és most tényleg minden. Na, de vissza ofőmhöz. Vicces volt, hangulatos és jó volt az osztállyal lenni. Ma is velük leszek, többnyire. Megyünk bulizniiii!!! Megint. És holnap is. Még csak egy hete van szünet :DDD Kegyetlen játékok.
Majdnem végignéztem a Grey's Anatomy-t, azért csak majdnem, mert még nem töltődöt le végig, de amíg megvan, addig megnéztem és szenvedek, mert nézném tovább. Ennek a szenvedésnek a következménye, hogy végignéztem a Hősök-et, kitakarítok mindent, amit csak tudok, elkezdtem olvasni a Battle Royale-t, újra feljárok msn-re, játszom egy csomót, bulizom egy csomót, eszek egy csomót :(, unom minden zenémet... nyár van. Habár ma előszedtem a legősrégibb cd-imet és arról hallgatok zenéket, de nagyon ultrabrutális.
Meg akarok tanulni főzni, de nem hiszem, hogy lesz belőle bármi is. Csak egy tök jó elhatározás :D
Szombaton megnéztük anyuval és apuval a Shrek 3-at. Nekem tetszett, de elfogult vagyok, mert nagyon szeretem Shreket. Emlékszem mikor először láttam az egyet, akkor két nap alatt hatszor néztem meg. No comment. Előtte még nézelődtünk és végre találtam egy nekem való bogár-napszemcsit, úgyhogy meg is vettük ^^ De fürdőrucim még mindig nincs. :(
Jujjj, tegnap olyan bazi nagy vihar volt!! Az egyik villám itt csapott be nagyon közel és valami ki is gyulladt, mert láttam a házak felett a lángok fényét. Mit is mondjak? Igen, féltem. Ijesztő volt. De túléltük! :D
Mostanában nem tudok felkelni. Valahogy mindig egyre tovább fent vagyok és egy később kelek, pedig megfogadtam, hogy nem így lesz a nyáron. Próbálkozom, próbálkozom.
Újra adják a CoolTV-n A fiúk a klubból-t. Pár napja fedeztem fel, ami szégyen, mert már rég megy. De azóta újra nézem, mióta rájöttem. :)) Sőt!! A Viasat3-on folytatják a Will & Grace-t!! ^^
Na, hirtelenjében ennyi jutott eszembe. Gratula annak, aki végigolvasta csodás eszmefuttatásaimat! Csókszi!

Komment

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.